Dr. Börzsei Luca

Szakterületek: jógaterapeuta

Írhatnék hagyományos önéletrajzot, ahol pontokba szedve szépen felsorolom a tanulmányaimat, tapasztalataimat, esetleges érdemeimet, azonban én mégis úgy gondolom, jobban meg lehet ismerni valakit a „saját története” alapján.

Dr Börzsei Luca

Mint oly sokunknak, nekem is az életem kanyargósan, sok kitérővel vezetett el az utamra, a hivatásom megtalálásáig. Hivatalosan jogász végzettségem van, azonban abban a kevés időben, amit a szakmámban eltöltöttem, rá kellett jönnöm, hiába a célom az volt, hogy embereken segítsek, mégis rossz formáját választottam ennek. A nagy fordulópont számomra az első gyermekem születése volt.

Saját bőrömön kellett megtapasztalnom a holisztikus szemlélet adta gyógyulást, mivel sem a várandósságom, sem a szülésem nem volt komplikációktól mentes. Kerestem az utat, ami segítségemre lehet és találkoztam egy különleges orvos-természetgyógyásszal, aki nem csupán meggyógyított, hanem még az érdeklődésemet is felkeltette eziránt a szemlélet iránt.

Mikor már fizikálisan jobban lettem, örültem, hogy talán újra tudok majd sportolni, hiszen a mozgás mindig része volt az életemnek. Azonban rá kellett döbbennem, hogy ezúttal valami egészen másra lesz szükségem. Ez a más volt a jóga. Korábban is jógáztam, de valahogy mindig lassúnak találtam az addig megszokott mozgásaimhoz képest. Ekkor azonban minden megváltozott: a jóga jött, látott és győzött. Szinte a bőröm alá hatolt, részemmé vált, egy olyan résszé, amit már többé nem szeretnék elengedni. A maga egyszerűségével tett helyre mindent bennem, mind testileg, mind lelkileg, mind szellemileg.

A jóga gyakorlása a mindennapi életem része lett és egyre többet és többet tudtam meg róla és általa magamról. Elkezdtem oktató képzésekre járni, majd oktatni, ami újabb felismerést hozott számomra: megtaláltam az utat, ahol segíthetek másokon. Szenvedélyem lett az oktatás, és ez magával hozta saját szemléletem kialakítását: számomra a prevenció a legfontosabb. Úgy szeretek „építkezni”, hogy közben mindig a határokon belül mozgok és mozgatok. Igyekeztem az évek során igazán elmélyülni az anatómiában, hogy a fizikai síkon a lehető legtisztábban lássak, de emellett végig bennem voltak a rég tanultak: a test, lélek és szellem egysége. Nemcsak hiszem, de Vendégeim által nap, mint nap tapasztalom is, hogy ezek elválaszthatatlan egységet alkotnak, amit én úgy tudok másoknak megmutatni, ahogy magam is tapasztaltam: a fizikai testen keresztüli gyakorlás által. Viszont azt is be kellett lássam, hogy nem mindenki számára járható ez az út. Ez a felimerés vezetett el újabb, és újabb tanfolyamokra, ahol megtanultam az egyéni terápia alkalmazásának különlegességét. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az utam kanyargóssága ellenére is mindvégig volt és van mellettem két olyan csodálatos Tanító, akik a mai napig tudásukkal támogatnak, akikhez bármilyen kérdéssel fordulhatok, így megtartva a tradíciót és az állandó tanulást.

Bízom benne, hogy saját tapasztalataimmal, legjobb tudásommal magam is sokak számára tudok segítséget nyújtani, egyéni találkozásaink alkalmával.

2007. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar; Jogász

2013. Mandala Jógaoktató Képzés; Gerincjóga oktató

2014. Mandala Jógaoktató Képzés; Hatha jóga oktató

2015. Mandala Jógaoktató Képzés; Jóga mozgásterapeuta

2016. Mandala Jógaoktató Képzés; Hatha jóga flow oktató

2017. Purnam Jóga Központ; Jógaterapeuta

Szolgáltatásaim

JÓGA / MOZGÁSTERÁPIA
A terápia pont annyira tud sokszínű és változatos lenni, mint amennyire mi magunk emberek is azok vagyunk.

Talán mégis a legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy egy apró részlet se maradjon figyelmen kívül. Így az első alkalommal egy hosszabb, komplexebb ismerkedés történik, ahol azon felül, hogy kiderül mi hol fáj, felszínre kerülnek az esetleges blokkok a test különböző területein. Ezekből az ismeretekből lehet építkezni és felépíteni magát a terápiát. A kezelések alkalmával általában ezeknek a blokkoknak, elakadásoknak a feloldásával foglalkozunk, és ehhez hívjuk segítségül a jóga jótékony hatásmechanizmusát. Itt nem a klasszikus ászanázás – különböző látványos jógapózok felvétele – történik, sokkal inkább a testnek, léleknek és szellemnek is jól eső, a megfelelő energiaáramlást elősegítő és biztosító tartások kerülnek előtérbe. Ezekben a tartásokban tudjuk korrigálni a fizikai test esetleges kötöttségeit, melynek eredménye általánosan jobb testérzet és életminőség.

A célom a megfelelő egyensúlyi állapot elérése, de mivel maga az élet is mindig új és más helyzeteket szül számunkra, így igyekszem a terápiát is ezekhez a változásokhoz igazítani, állandóan aktualizálni. A fizikai test jelzéseit tiszteletben tartva haladni lépésről lépésre a kijelölt úton.

EGYÉNI JÓGAÓRA

Mai világunkban a jóga gyakorlása sok esetben divatos tevékenység. Én azonban mégis hiszem, hogy sokunkban legbelül valójában annak a vágya fogalmazódik meg, hogy általánosan jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez pedig az egyik legjobb út a jóga hagyományos értelemben vett gyakorlása. 

A sok ülőmunka, a mozgásszegény életmód és a ránk nehezedő rengeteg stressz mind lenyomatokat képez a testünkön. A jóga ászanáinak segítségével és egy személyre szabott gyakorlással tudunk segíteni fizikai testünk elgémberedésein.

Gerincjógával felkészítjük a testet: megerősítve azokat az izmokat, amelyek gyengébbek, lenyújtva azokat, amik feszesebbek a kelleténél. Célja a testi és mentális egészség elérése. Innen lehet építkezni egy más minőségű gyakorlás irányába.

A hatha jóga gyakorlása segít a finomenergetikai test fejlesztésében, ehhez segítségül hívva az ászanák mellett a pránajáma-, légzőgyakorlatokat. Cél az energetikai történések megélése és fejlesztése, az élmény átélése.

Az egyéni órák különlegessége abban rejlik, hogy a lehető legtökéletesebben lehet az illetőre szabni a gyakorlást, igazodni az igényeihez és fizikai adottságaihoz, lelkii állapotához. Teremteni egy olyan atmoszférát, ahol kényelmesen és biztonságban tud gyakorolni, elengedve minden irányú megfelelési kényszert, teret engedve a befelé figyelésnek és saját önvalónkkal való találkozásnak.

SZÜLÉS TÁMOGATÁS

Magának a születésnek a támogatása számomra egy nagyon mély, bensőséges kapcsolódás. Kapcsolódás önmagunkhoz, a gyermekünkhöz és a természethez, amely által mi magunk képesek vagyunk ezt a csodát átélni, megélni és létrehozni.

Mint minden ismeretnél, itt is nagyon fontosak az empirikus tapasztalások, így számomra is ezek segítettek elindulni ezen az úton, hogy másoknak is segítségére tudjak lenni. Talán ez az a területe az életnek, ahol a legfontosabbnak gondolom a tiszta elfogadást, az ítélkezés mentességet, mások érzéseinek, gondolatainak, elképzeléseinek a tiszteletben tartását. Itt a cél az, hogy az édesanya békességben legyen, azt érezze, hogy nem erőltetnek rá semmit, és tudja, hogy bármi, amit érez teljesen természetes. Sajnos a félelem, ami sok esetben bennünk van az időpont közeledtével, azt kell mondjam szinte belénk van kódolva. Mégis hiszem, hogy ezt felül lehet írni és át lehet fordítani, hogy a szülés és a születés már a jelen pillanatban is szép legyen, nem csak az emlékeinkben az idő múlásával.

A kapcsolódás kialakítása már a fogantatással kezdődik, az én támogatásom azonban csak a 30. héttől. Ebben az időben már nagyjából minden kismamában körvonalazódik, hogyan is szeretné világra hozni gyermekét. Én csak segítek a fizikai testnek felkészülni a nagy napra. Megtanulva a megfelelő légzéstechnikákat, a test és az elme ellazulását. Átélve a relaxáció nyújtotta éber pihenést és töltődést.

KISMAMA JÓGA

Mai világunkban a jóga gyakorlása sok esetben divatos tevékenység. Én azonban mégis hiszem, hogy sokunkban legbelül valójában annak a vágya fogalmazódik meg, hogy általánosan jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez pedig az egyik legjobb út a jóga hagyományos értelemben vett gyakorlása.

A sok ülőmunka, a mozgásszegény életmód és a ránk nehezedő rengeteg stressz mind lenyomatokat képez a testünkön. A jóga ászanáinak segítségével és egy személyre szabott gyakorlással tudunk segíteni fizikai testünk elgémberedésein.

Gerincjógával felkészítjük a testet: megerősítve azokat az izmokat, amelyek gyengébbek, lenyújtva azokat, amik feszesebbek a kelleténél. Célja a testi és mentális egészség elérése. Innen lehet építkezni egy más minőségű gyakorlás irányába.

A hatha jóga gyakorlása segít a finomenergetikai test fejlesztésében, ehhez segítségül hívva az ászanák mellett a pránajáma-, légzőgyakorlatokat. Cél az energetikai történések megélése és fejlesztése, az élmény átélése.

Az egyéni órák különlegessége abban rejlik, hogy a lehető legtökéletesebben lehet az illetőre szabni a gyakorlást, igazodni az igényeihez és fizikai adottságaihoz, lelki állapotához. Teremteni egy olyan atmoszférát, ahol kényelmesen és biztonságban tud gyakorolni, elengedve minden irányú megfelelési kényszert, teret engedve a befelé figyelésnek és saját önvalónkkal való találkozásnak.

Rendelési időpontok

kedd 9.30 – 15.30
csütörtök 9.30 – 15.30

Szolgáltatások árai

egyéni jógaóra 120 perc 30.000 Ft
egyéni jógaóra 5 alkalmas bérlet 110.000 Ft
jógaterápia 120 perc 35.000 Ft
jógaterápia 5 alkalmas bérlet 150.000 Ft
kismama jóga 120 perc 35.000 Ft
kismama jóga 5 alkalmas bérlet 150.000 Ft
szülés támogatás 120 perc 35.000 Ft
szülés támogatás 5 alkalmas bérlet 150.000 Ft

Egyéni jógaóra
120 perc: 30.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 110.000 Ft

Jógaterápia
120 perc: 35.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 150.000 Ft

Kismama jóga
120 perc: 35.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 150.000 Ft

Szülés támogatás
120 perc: 35.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 150.000 Ft