Születés támogatás

dr. Börzsei Luca
mozgásterapeuta, jógaterapeuta

Születés támogatás

Magának a születésnek a támogatása számomra egy nagyon mély, bensőséges kapcsolódás. Kapcsolódás önmagunkhoz, a gyermekünkhöz és a természethez, amely által mi magunk képesek vagyunk ezt a csodát átélni, megélni és létrehozni.

Mint minden ismeretnél, itt is nagyon fontosak az empirikus tapasztalások, így számomra is ezek segítettek elindulni ezen az úton, hogy másoknak is segítségére tudjak lenni. Talán ez az a területe az életnek, ahol a legfontosabbnak gondolom a tiszta elfogadást, az ítélkezés mentességet, mások érzéseinek, gondolatainak, elképzeléseinek a tiszteletben tartását. 

Miért van szükség szülés támogatásra? 

A szüléstámogatás során a cél, hogy az édesanya békességben legyen, azt érezze, hogy nem erőltetnek rá semmit, és tudja, hogy bármi, amit érez teljesen természetes.

Sajnos a félelem, ami sok esetben bennünk van az időpont közeledtével, azt kell mondjam szinte belénk van kódolva. Mégis hiszem, hogy ezt felül lehet írni és át lehet fordítani, hogy a szülés és a születés már a jelen pillanatban is szép legyen, nem csak az emlékeinkben az idő múlásával.

A kapcsolódás kialakítása már a fogantatással kezdődik, az én támogatásom azonban csak a 30. héttől. Ebben az időben már nagyjából minden kismamában körvonalazódik, hogyan is szeretné világra hozni gyermekét. Én csak segítek a fizikai testnek felkészülni a nagy napra. Megtanulva a megfelelő légzéstechnikákat, a test és az elme ellazulását. Átélve a relaxáció nyújtotta éber pihenést és töltődést.

Családbarát egészségügyi központ Pasaréten

Az Opál Centrumban kedves vendégeinket a holisztikus megközelítéssel, nagy szakértelemmel kezeljük a test-, a lélek-, és a szellem egységében.

Intézményünkben fokozott higiéniai figyelemmel leszünk a biztonságáért.

 

dr. Börzsei Luca

„Első gyermekem születése után saját bőrömön tapasztaltam meg a holisztikus szemlélet adta gyógyulást, mivel sem a várandósságom, sem a szülésem nem volt komplikációktól mentes. Kerestem az utat, ami segítségemre lehet és találkoztam egy különleges orvos-természetgyógyásszal, aki nem csupán meggyógyított, hanem még az érdeklődésemet is felkeltette eziránt a szemlélet iránt.

Közben a jóga gyakorlása a mindennapi életem része lett és egyre többet és többet tudtam meg róla és általa magamról. Elkezdtem oktató képzésekre járni, majd oktatni, ami újabb felismerést hozott számomra: megtaláltam az utat, ahol segíthetek másokon.

Szenvedélyem lett az oktatás, és ez magával hozta saját szemléletem kialakítását: számomra a prevenció a legfontosabb. Úgy szeretek „építkezni”, hogy közben mindig a határokon belül mozgok és mozgatok. Igyekeztem az évek során igazán elmélyülni az anatómiában, hogy a fizikai síkon a lehető legtisztábban lássak, de emellett végig bennem voltak a rég tanultak: a test, lélek és szellem egysége.

Bízom benne, hogy saját tapasztalataimmal, legjobb tudásommal magam is sokak számára tudok segítséget nyújtani, egyéni találkozásaink alkalmával.

Jogász végzettségem mellet mára Gerincjóga oktató, Hatha jóga oktató, Jóga mozgásterapeuta, Hatha jóga flow oktató és Jógaterapeuta is vagyok.”

Rendelési időpontok

kedd 9.30 – 15.30
csütörtök 9.30 – 15.30

Szolgáltatások árai

egyéni jógaóra 120 perc 30.000 Ft
egyéni jógaóra 5 alkalmas bérlet 110.000 Ft
jógaterápia 120 perc 35.000 Ft
jógaterápia 5 alkalmas bérlet 150.000 Ft
kismama jóga 120 perc 35.000 Ft
kismama jóga 5 alkalmas bérlet 150.000 Ft
szülés támogatás 120 perc 35.000 Ft
szülés támogatás 5 alkalmas bérlet 150.000 Ft

Egyéni jógaóra
120 perc: 30.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 110.000 Ft

Jógaterápia
120 perc: 35.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 150.000 Ft

Kismama jóga
120 perc: 35.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 150.000 Ft

Szülés támogatás
120 perc: 35.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 150.000 Ft