Képzés Opál Róbert természetgyógyásszal, fitoterapeutával, bioenergetikussal

Csakratan tanfolyam

INDULÁS: 2021. szeptember 30.

Ismerkedj meg az emberi aura szervrendszereivel, a csakrákkal

A csakrák sok ember számára egy megfoghatatlan, érzékeinken kívül eső fogalmat jelentenek. Ezen energia központoknak mégis rengeteg iskolája létezik. Ezen a tanfolyamon megismerkedhetsz a 4000 éves múltra visszatekintő csakra-tan alapjaival, tudni fogod hol helyezkednek el a csakrák, mi a feeladatuk, megismered majd a hozzájuk tartozó testi-érzelmi- szellemi funkciókat. Rengeteget gyakorolsz majd.

Csakratan Tanfolyamon

ismertetjük és az emberi energiarendszer és az aura vonatkozásában a megfelelő keretbe helyezzük a hét fő csakrát, amelyeknek a megfelelő működése elengedhetetlen a kiegyensúlyozott, egészséges élethez. A csakrákat nemcsak energiaközpontokként, hanem szerveinkkel összeköttetésben álló rendszerként és egyben metafizikai valóságként értelmezzük.

A keleti- és nyugati tudást egyesítve érthetővé válik a csakrák szerepe és működése és a laikus számára is segíthet a fejlődésben.

Miben segít:

  • testi-lelki – szellemi egyensúly megtartása
  • személyiség fejlődés
  • spirituális fejlődés
  • emberi kapcsolatok megértésében
  • intelligenciánk kiteljesítésében
  • egészségi egyensúlynak megőrzésében
  • hogyan lehet több energiánk
  • hogyan lehetünk kreatívabbak
  • hogyan lehetünk boldogabbak

ERRE SZÁMÍTHATSZ A GYAKORLATI KÉPZÉSEN

A tanfolyam 7 foglalkozása során az elméleti alapok elsajátítása mellett minden alkalommal vezetett gyakorlatokat végeznek a résztvevők.

Az előadások során, olyan könyvekben, előadásokban nem található ismereteket is átadunk, amelyet csak egy olyan mestertől kaphatunk meg, aki évtizedek óta nemcsak elméleti, hanem a napi gyakorlatban is folyamatosan tanulmányozza és oktatja a csakrák működését.

Az előadások során olyan, az idők próbáját kiállt gyakorlatokat, meditációkat is bemutatunk, amelyeket önkezelésben, gyógyításban, harmonizációban is kiválóan használhatunk.

KIKTŐL TANULOK MAJD A TANFOLYAMON?

OPÁL RÓBERT

OPÁL RÓBERT

bioenergetikus, természetgyógyász, fitoterapeuta

Az egészség megőrzésében és annak visszaállításában a múlt- és a jelen gyógymódjának egyaránt helye van. Lassan több mint 20 év tapasztalatom azt mutatta meg számomra, hogy a keleti és nyugati természetes gyógymódok csodálatosan kiegészítik, sőt erősíteni is képesek egymást. Azok a természetes gyógymódok, amelyek a tudomány által is alátámasztottak, kitűnő alternatívái és kiegészítői lehetnek az orvosi kezeléseknek amennyiben a különböző egészségügyi szakemberek együtt dolgoznak.

Az ELTE mikrobiológia szakán lenyűgözött néhány tanárom, professzorom holisztikus szemlélete. Korábban csak a harcművészetek és a keleti gyógyászat terén tapasztaltam meg ezt a megközelítést. Valójában a két szemlélet és tudás rendkívül hasonló tud lenni.

A Természetgyógyász Akadémián végzett tanulmányaim után elsősorban a fitoterápia és a test-lélek-szellem egység tükrében energetikai megközelítés masszázsokkal foglalkoztam. Ezzel párhuzamosan korábbi edzői munkám arra sarkallt, hogy elvégezzem a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakát és sok más egyéb kiegészítő képzést, ami megerősítette bennem a mozgásnak a betegségmegelőző jelentőségét és a rehabilitációban, illetve a betegségekből való gyógyulásokban játszott szerepét.

EZ VÁR RÁD, HA CSATLAKOZOL HOZZÁNK

ELSŐ ALKALOM

2021. szeptember 30. (csütörtök)

18.00 – 20.00

Az első foglalkozáson a legfontosabb elméleti ismeretek mellett a gyökércsakrával foglalkozunk, amely a fizikai létünk, nyugalmunk, biztonságunk alapja.

Megismertetjük a hozzá kapcsolódó szerveinket, és különleges technikákkal kiegyensúlyozzuk a működését.

MÁSODIK ALKALOM

2021. október 14. (csütörtök)

18.00 – 20.00

A második foglalkozáson a szexcsakra, vagy hasi csakra kerül terítékre. Ez a csakra a nemi szervekkel áll kapcsolatban, de felelhet a kibontakozó kreativitásunkért vagy éppen a derekunk állapotáért is.

Bemutatjuk a szexcsakra kiegyensúlyozott működését elősegítő technikákat is.

HARMADIK ALKALOM

2021. október 28. (csütörtök)

18.00 – 20.00

A harmadik foglalkozáson a napfonatcsakrával dolgozunk. Bemutatjuk, mely szervekre hat a működése, és hogyan áll összefüggésben az akaratunkkal, az erőnkkel, az öntudatosságunkkal, vagy ezek hiányával vagy túlburjánzásával.

Ismertetünk olyan technikákat, amelyekkel harmonizálni tudjuk a működését.

NEGYEDIK ALKALOM

2021. november 11. (csütörtök)

18.00 – 20.00

A negyedik alkalommal a szívcsakrát, az érzelmi- és szeretet központunkat elemezzük: milyen szerveinkhez kapcsolódik, rendellenes működése milyen egészségügyi problémákhoz (pl.: tüdő, szív stb.) vezethet.

Elemi érdekünk, hogy ez a csakránk is jól működjön, ezért olyan gyakorlatokat tanítunk, amelyekkel képesek vagyunk harmonizálni a szívcsakrát.

ÖTÖDIK ALKALOM

2021. november 25. (csütörtök)

18.00 – 20.00

Az ötödik foglalkozáson a torokcsakrának szentelünk figyelmet, amely nemcsak a saját kommunikációnkért, hanem a befogadóképességünkért is felel.

Ma rengetegen küszködnek kommunikációs vagy kreativitási nehézségekkel, pajzsmirigyproblémákkal, hallásproblémákkal stb. A torokcsakra jó működése tehát áldás – segítünk ezt a jó állapotot megteremteni.

HATODIK ALKALOM

2021. december 9. (csütörtök)

18.00 – 20.00

A hatodik eseményen megismerkedünk a homlokcsakrával, amely egyebek mellett a kettős értelemben vett látásunkkal áll kapcsolatban. Észlelésünk, irányítás képességünk, intuíciónk szoros kapcsolatban van ezzel a csakrával.

A foglalkozáson olyan technikákat ismertetünk, amelyek harmonizálják a működését.

HETEDIK ALKALOM

2021. december 16. (csütörtök)

18.00 – 20.00

A hetedik foglalkozáson a koronacsakra a témánk. Fizikai szinten az agykéreggel, a központi idegrendszerrel áll kapcsolatban, mentális szinten a tudással, a megértéssel, az információval, a megvilágosodással függ össze a működése.

Olyan különleges gyakorlatokat mutatunk be, amelyek segítenek kiegyensúlyozni a működését.

VALÓDI TUDÁST KAPSZ A KÉPZÉSEN

R

KINEK AJÁNLJUK A KÉPZÉST?

Minden olyan nagykorú férfinak és nőnek, aki szeretné jobban megismerni a testi és pszichikai működését, aki szeretné bővíteni az ismereteit, aki szeretne tudatosan dolgozni a kiegyensúlyozottságán, és szeretné javítani az életminőségét. Különösen hasznos lehet olyan emberek számára, akik segítő szakmákban dolgoznak, vagy sokat foglalkoznak az emberekkel: pedagógusok, pszichológusok, vezetők, coachok, orvosok, stb.

R

MIÉRT TANULJ NÁLUNK?

Magyarország és egyben a világ egyik legelismertebb előadójától tanulhatsz, aki a gyakorlatban is bemutatja az oktatott módszereket.

R

MIVEL LESZEL GAZDAGABB?

Ha megértjük a csakrák működését, más szemmel nézhetjük az embertársainkat. Megváltozik a világunk, képzettebbek és bölcsebbek lehetünk.

JELENTKEZZ MOST

és tanulj meg bánni a csakrákkal!

A képzés során megtanulod az energetikai kezelést, az energia gyógyászatot, az öngyógyító folyamatok beindítását.

BIZTOSÍTSD BE A HELYED!

7 alkalmas Csakratan Tanfolyam ára: 25.000 Ft

Képzés helyszíne: Opál Centrum, 1021 Budapest, Völgy utca 5/a 2.

HOGYAN TUDSZ JELENTKEZNI A TANFOLYAMUNKRA?

  1. Első lépésként töltsd ki jelentekezési formunkat az adataiddal.
  2. A kitöltést követően pár percen belül küldünk számodra egy visszaigazoló emailt.
  3. Kolléganőnk egy-két munkanapon belül felveszi Veled a kapcsolatot és emailen elküldi neked a tanfolyam befizetéshez szükséges információkat és a számlát.
  4. Amint megérkezik a befizetésed a számlaszámunkra, véglegesítjük a jelentkezésed.

Amennyiben felmerülne benned bármiféle kérdés, fordulj hozzánk bizalommal a +36 30 018 9908-as telefonszámon vagy írj a info@opalcentrum.hu e-mail címre.

Már nagyon várjuk, hogy személyesen is találkozzunk veled és végig kisérjünk az energiákkal övezetett úton.

Opál Centrum Csapata

Jelentkezés: info@opalcentrum.hu